Dr. Kolosy Lajos

1887. március 16-án született Kunhegyesen.
Édesapja Kolosy Mór mérnök (õ tervezte a kunhegyesi Posta és a mellette lévõ régi Kunhegyesi Takarékpénztár épületét) és egri fõreál-iskolai tanár, édesanyja Lukács Eszter volt. Nagyapja Kolosy Lajos Jászberényben törvényszéki bíró, költõ, műfordító (1815-1885), nagyanyja Kulifay Judit (1828-1885), Kulifay Zsigmond (1796-1868) református tiszteletes leánya. Nagybátyja csíkszentgyörgyi és kolosi Kolosy Antal (1851-1924) ügyvéd, aki Kunhegyes polgármestere volt 1884-1890 között.
Kolosy Lajos középiskolai tanulmányainak befejezése után Egerben végezte a jogi akadémiát, s Kolozsváron jogi doktorátust szerzett, majd Budapesten ügyvédi vizsgát tett 1913-ban.
Bírói működését is Budapesten kezdte meg a Polgári Törvényszéknél. Országos jelentõségű közjogi és kultúrtörténeti tevékenységet folytatott. Megjelent "Nádor a magyar alkotmány terén" című jogi munkája, melyet az Országos Faluszövetség kitüntetésben részesített. Kutatta a hazai kunok történetét.
1926-ban írta meg Kunhegyes történetét, melynek átdolgozott kiadása 1933-ban készült el. Mindkettõt a kunhegyesi Balla nyomda adta ki. A mű lelkes kutatómunka eredményeként született. Lokálpatrióta lelkületű ember lévén olyan forrásmunkát hagyományozott ránk, ami jelenlegi helytörténeti kutatásunk alapdokumentuma: "BIBLIÁJA".
Dr. Kis Margit: Zsigmond Ferencre emlékezem című írásában említi, hogy városunk könyvtárának névadója "..baráti kapcsolatban volt még Kolosy Lajossal, Kunhegyes monogr
áfiájának írójával is, aki a kunsági múzeumot szervezte." (Milyen szép is lenne, ha egykori
helytörténészük édesapja által tervezett épületben megvalósulhatott volna álma! A gazdasági nehézségek, országos megszorító intézkedések miatt csak két hétig működött ott múzeumunk.)
1928-ban megjelent munkájában Kolosy Lajos a "Nagykunsági brigadéros"-ban emléket
állít báró Mészáros János (1737-1801) generálisnak, Kunhegyes híres szülöttének.
1933-ban "ismeretlen" rokonának, nagynénjének, Kolosy Elvira kunhegyesi születésű (1863-1887) fiatalon elhunyt költõnõnek "Cipruslombok" címen jelentette meg hátrahagyott
verseit és írt hozzá elõszót. Ezt a művet is Balla Sándor nyomdája adta ki.
1933-ban nyugdíjba vonult és hazaköltözött Kunhegyesre, ahol a Kossuth út 18. sz. alatti házban élt magányosan, szerényen-szegényen. Családot nem alapított.
Jelentést készített 1938-ban a Műemlékek Országos Bizottságának a kolbászszállási templom romjairól. Saját kora, kunhegyesi környezete nem értékelte igazán a helytörténeti kutatásban végzett egyedülállóan fontos tevékenységét. Pályamunkákat is készített a szolnoki múzeum pályázati kiírásaira rendszeresen.
1961. február 2-án halt meg, s a kunhegyesi református temetõben helyezték örök nyugalomba.

V. M.

A cikk megjelent Kunhegyesi Híradó 2007. januári számában.

Zsigmond Ferencre emlékezünk

Zsigmond Ferenc 1883. március 6-án született Kunhegyesen. Apja Zsigmond István postamester volt a nagyközségben. Anyja Apostol Eszter. A család előző nemzedéke még Székelyföldön élt. A nagyapa Sigmond Gábor gyalogkatona volt a székely határőrségben, Bikfalván.
Zsigmond Ferenc elemi iskoláit Kunhegyesen végzi, majd a mezőtúri református gimnázium tanulója lesz, ahol 1901-ben érettségizik. 1905-ben szerzi meg a kolozsvári egyetem bölcsészeti karán magyar-latin szakon a tanári oklevelet, 1906-ban ledoktorál, s még ez év őszén a karcagi református gimnázium szolgálatába lép. Egy év múlva szabadságot vesz ki katonai szolgálatának letöltésére, de felmentik és ezt az időt külföldi tanulmányútra használja fel: Angliában, Párizsban jár és hosszabb időt tölt Münchenben. Hazatérve tovább folytatja tanári munkáját, őrködik a tanári könyvtáron, vezeti a Petőfi önképzőkört és irodalomkutató tevékenységét is kiszélesíti.
1913-tól tanulmányai jelennek meg az Irodalomtörténet c. folyóiratban (Jósika Miklós, Baksay Sándor), összeállítja a folyóirat számára a magyar irodalomtörténeti tárgyú közlemények repertóriumát.
1924-ben a Magyar Tudományos Akadémia kiadja a Jókai regényköltészete című monográ-
fiát.
1922 őszén a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma hívta meg tanárának.
1923-ban a debreceni egyetem magyar irodalomból magántanárrá nevezte ki.
1925. tavaszán a Magyar TudományosAkadémia levelező tagjává választotta. Székfoglaló beszéde Jókai és Debrecen címmel hangzik el.
1923-1933-ig folytatta egyetemi magántanári előadásait, melyeken főként kutatási területéről a XIX-XX. sz. irodalmából vett témákkal foglalkozott: Jókairól, Herczeg Ferencről, s
1927-ben Ady születésének 50. évfordulója alkalmából az Ady kérdés történetéről. Ez volt az első egyetemi előadás Magyarországon a költőről. Előadásai mindig nagy hallgatóságot vonzottak. .. amit mondott abban minden szónak súlya volt, s ha az előadás folyama úgy hozta magával, mondanivalóját egy-egy szép találó képpel is színesítette. -így emlékezett rá egyik hallgatója.
1930-ban címzetes egyetemi rendkívüli tanárrá nevezték ki.
1934 elején a városi tisztiorvos diagnózisa alapján (constitutionalis depressio) nyugdíjazását kéri, Pestre költözik, tudományos tevékenységét folytatja. Írásai: Mikszáth írói
egyénisége, mint kortörténeti dokumentum, Dugonics stílusa.
1937-ben megírja A debreceni Kollégium és a magyar irodalom c.nagy tanulmányát. Zsigmond Ferenc a tanítást abbahagyta, de a tanárságot nem. Nyugdíjba vonulása után tankönyvekkel szolgálta legközvetlenebbül a tanítás ügyét. Már 1925-ből fennmaradt Politika c. könyvének kézirata.
1932-ben egyháza megbízásából elkészítette A magyar irodalom története c. két kötetes tankönyvét a református gimnáziumok VII-VIII. osztálya számára.
1940-ben jelenik meg Vörösmarty élete és művei c. didaktikus jellegű munkája. Recenziókat közöl a Napkeletben, a Debreceni Szemlében, a Budapesti Szemlében.
A gyenge idegzetűmagányos ember 1942 áprilisában visszaköltözik Kunhegyesre, testvére,
István portájára, ahol már régebben külön kis házat épített magának, vagy még inkább könyveinek.
1942. májusában a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai sorába emeli. Székfoglalójának címe: Orosz hatások irodalmunkban.
Hosszú évek telnek el csendes magányban. Volt tanítványa Juhász Imre, a kisújszállási gim
názium igazgatója látja el angol, német francia olvasnivalóval. A falu papja, orvosa, pedagógusok mind barátai.
Az 1848/49-es százéves jubileumra való felkészülés az ország sok pontján alkalmat ad a megmozdulásokra. Kunhegyesen is megalakul 1947-ben a 48-as ifjúsági bizottság. A község értelmisége elsősorban a pedagógusok Zsigmond Ferenchez fordultak: tartson nekik előadássorozatot a magyar irodalom történetéről Petőfi Sándor haláláig. Ez az előadássorozat Zsigmond Ferenc legutolsó fegyverténye. 1948/49 telén december 15-től március 11-ig két csoportban húsz-húsz előadást tart.
1949. július 20-án haltmeg Kunhegyesen.
Bán István református lelkész .nagy szellemek látójának s láttatójának, jó ismerősének és értékelőjének nevezte sírjánál.
Szülőfaluja, Kunhegyes megőrizte jeles fiának emlékét, nevét a műemlék épületben elhelyezett könyvtárunk viseli az Ady Endre út 2 szám alatt.

Szabóné Somody Margit

Emléktáblát avattunk egy méltatlanul elfelejtett "nyugatos"-nak

Kádár Endre író emlékezete

2007. április 22-én a Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár előtti parkban emléktábla avatásra került sor Kádár Endre helyi születésű író, újságíró tiszteletére, aki 1944-ben a vészkorszak áldozata lett.
Az utóbbi két évtizedben a régebbi írók, költők közül jó néhánynak, itthoniaknak és emigrálni kényszerülteknek, adatott meg hazánkban az utólagos felfedezés, elismerés. (Faludy György, Fejtő Ferenc, Gozsdu Elek, Márai Sándor, Petelei István, Wass Albert). Saját korukban nem lehettek elismertek politikai okokból, vagy a kritika nem méltatta őket megfelelően.
Az 1908-1941 között megjelent Nyugatnak óriási szerepe volt a modern magyar irodalom megteremtésében. Az Ignotus Pál, Osvát Ernő, Babits Mihály által szerkesztett lapnak legfőbb szempontja az irodalmi ér ték volt. Benne jelent meg először 20. századi irodalmunk sava-borsa. Hatalmas vonzerőt gyakorolt a fiatalokra, elviselte, sőt bátorította a többféle hangot. Aszimbolizmus, a szecesszió, az impresszionizmus és a naturalizmus is helyet kapott benne. A Nyugatbeli megjelenés volt az íróvá avatás feltétele. Elsősorban az első nemzedék: Ady,
M ó r i c z , B a b i t s , K a f f k a M a rg i t , Kosztolányi, Karinthy, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Füst Milán és Kádár Endre fóruma is.
Kardos László írta Tóth Árpádról készült monográfiájában: "Jelentős eseménye ennek az esztendőnek a költő számára a Nyugat október 24.-i (1909) debreceni látogatása. A Nyugat írói a Royal kávéház helyiségében tartanak matinét. Az előadáson Ady, Móricz, Ignotus és Tóth Árpád szerepel, de ott van Osvát Ernő és a fiatal Kádár Endre is". Kádár Endre tehát a Nyugat első nemzedékével 23 évesen indult a magyar irodalomban.
A JNSZ Megyei Levéltár közlése szerint Kádár Endre 1886. december 9-én született Kunhegyesen. Nevét 1904-ben változtatta meg. Apja, Schwarcz Dávid elismert kunhegyesi szabó volt, Endre fia születésekor 48 éves. Ahelyi ipartestület elöljárósági tagja, a kunhegyesi izraelita hitközség tanácsnoka és az 1892-es templomépítő bizottság tagja. Édesanyja, Altmann Anna szintén szabó volt.
Kádár Endre kisújszállási érettségi vizsgája után a budapesti egyetemen és Svájcban folytatott bölcsészeti tanulmányokat, majd újságíró lett. Gulyás Pál közli, hogy újságíróként hol jelentek megírásai: Budapesti Napló, Magyar Hírlap, A Polgár, Politikai Hetiszemle, Nagyváradi Napló, Nyugat, Az Újság, Élet, Magyar Figyelő, A Nap.
Az I. világháború idején Az Est svájci tudósítója volt. Írásait 1909-1918 között közölte a Nyugat. Első elbeszéléskötete 1913-ban jelent meg Asszonyportré címmel. A kezdő író Müller Frigyes festék-és tintagyáros korán kibontakozó grafikusi és festői tehetségű lányát, Líviát vette feleségül.
A háborús éveket Svájcban töltötték. Kádár Endre Davosból küldi leveleit Heltai Jenőnek 1916. február 24-én .mellékeli először felesége, Mihály Lívia, Lili üdvözletét. Első regényét, a Balalajkát folytatásban tette közzé a Nyugat 1918-ban. 1919-ben az Athenaeum Kiadónál jelent meg könyv alakban, melynek borítóját felesége illusztrálta. A szerelem elmegy című 3 felvonásos színművét a Belvárosi Színház mutatta be 1922. április 21-én. A húszas éveket nagy részt Franciaországban töltötték feleségével, Bölöni Györggyel és Itókával barátkozva. Önbüntetés című regénye 1935-ben jelent meg az Athenaeumnál. Heltai Jenőnek és
Gellért Oszkárnak dedikált példányát őrzi a Petőfi Irodalmi Múzeum. A művészházaspár kapcsolata 25 év házasság után válással végződött.
Kádár Endre írói munkássága ma is él az irodalmi köztudatban, s most már nekünk,
az író szülőföldjén élőknek feladatunk is, hogy az iránta való érdeklődést még jobban
felkeltsük és fenntartsuk.
A szülőföld az, mely soha nem hagy el bennünket. Mi megyünk el innen valahova, hogy valamilyen módon ide végleg viszszatérhessünk. Vagy úgy, hogy önként megyünk vissza
gyökereinkhez, vagy úgy, hogy felfedeznek, megtalálnak bennünket, hogy hazavihessenek. Ez utóbbiak közül való immár Kádár Endre író, újságíró is a kunhegyesi híres szülöttek sorában.
Az emléktábla, melyet a Kunhegyesről elhurcolt és elpusztított magyar zsidóság emlékére Alapítvány és a Kunhegyesiek Baráti Köre állíttatott három magánszemély jelentős anyagi támogatásával a jeltelen sírban nyugvó író emlékére, figyelmeztessen arra bennünket, hogy az esztelen indulatok mivé fajulhatnak, s annak többé nem szabad megismétlődnie!

Víg Márta középiskolai könyvtáros

A cikk megjelent Kunhegyesi Híradó 2007. májusi számában.

Egy kis helytörténet...

Kunhegyes környékének kunhalmai
és a tomaji kápolnarom

Az Alföldön utazó, a tájat figyelõ ember tekintete gyakran megakad a nem ritkán 10 méter magas halmokon. Ezekrõl sokan nem is sejtik, hogy emberi kéz alkotásai. Alegöregebbek közülük az alacsonyabb településhalmok: újkõkoriak és bronzkoriak. A láncolatban álló alacsony halmok õrhelyként szolgáltak egykoron. Elõdeink a települések határait is gyakran jelölték határhalmokkal. A szabályos kör alakú, magas kunhalmok a kurgánok, azaz sírhalmok.
A Nagykunságban a halmok gyakran feltűnnek hol egy szántóföldbõl, hol pedig egy gyepterületbõl kiemelkedve. A 19-20. század fordulóján mintegy 2000 halom létezett az Alföldön. Az utóbbi fél évszázad sokat ártott a halmok állapotának. A nagyüzemi mezõgazdasági gazdálkodás az egyik fõ okozója volt gyors pusztulásuknak. Rohamos
pusztulásuk megakadályozását szolgálja az 1996-os természetvédelemrõl szóló törvény, mely minden kunhalmot országos természetvédelmi oltalom alá helyezett.
Kunhegyes környékén is sok halom kiemelkedésével törte meg az alföldi táj "tengersík vidékét". Mára már igen kevés ezeknek a száma és a megmaradtak állapota sem mondható jónak. 2003-ban készített dolgozatomban 31 Kunhegyes környékén egykor lévõ halomról sikerült több-kevesebb adatot, történetet gyűjtenem. Sajnos jó néhányról már csak a feljegyzések alapján tudjuk, hogy valaha voltak (Fehér-halom, Sáfrán- halom, Miklós-halom, Kis-Bihari-, Nagy-Bihari-halom, Rác- halom. Neve néhánynak megváltozott az idõkfolyamán (Túzok laponyag pl. Kis-Gergely halom nevet kapta).
Gyõrffy István etnográfus a karcagi határban már 1921-ben kutatta a halmokat, s a következõ megállapítást tette, mely ma is elfogadható: "...olyan 5-10 méter magas, 20-50 m átmérõjű, kúp vagy félgömb alakú képzõdmények, amelyek legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terülnek el, s nagy százalékban temetkezõhelyek, sírdombok, õr-vagy határhalmok."
"A tájföldrajzi szempontból egységes Kárpát-medence megannyi egyedi és különleges érték õrzõje. Ezek közé tartoznak a kunhalmok is... Elnevezésük megtévesztõ. Döntõ többségük
még jóval a kunok bejövetele elõtt keletkezett. A fémkorszakok népei, a népvándorláskori kultúrák hagyományozták reánk a többezer éves, földbõl készült "piramisokat". Egykori számukat a Kárpát-medencében negyvenezerre becsüljük. Fõleg a víz-járta síkvidékeinken keletkezett igen sok kunhalom"-írja dr. Tardy János.
Hazai szakértõje, kiváló és lelkes kutatója e témának dr. Tóth Albert. 1979-ben kezdte meg tanítványaival feltérképezni azokat a halmokat, amelyek még löszgyep-maradványokat õriz nek. Tóth Albert kutató szerint "a kunhalmok az alföldi táj sajátos, antropogén formakincsei" .
1984-tõl megyei tanácsunk is támogatta a területén lévõ kunhalmainak tematikus, átfogó számbavételét. A munka sürgõsségét az indokolta, hogy meggyorsult ezeknek a halmoknak a
pusztulása: elhordás, beerdõsítés, beépítés, mélyművelés stb. miatt.
A kunhalmok a figyelem középpontjába a 24/1991-es számú (az Alföld idõszerű környezetvédelmi, tájvédelmi és tájhasznosítási kérdéseirõl) Országgyűlési-és 3515/1991. számú Kormányhatározat kihirdetésével kerültek. Az 1996-ban megjelent a LIII. törvény a természet védelmérõl elõsegítheti, talán valamennyi még létezõ kunhalomnak megmentését, nevesítve is tartalmazza a kunhalmok védelmét. 1997-ben az ELTE Régészet tudományi szakemberei a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalának megbízásából elkészítették a "Magyarország kunhalom katasztere" I. és II. kötetét, valamint a halmok elhelyezkedésének térképét is.
A kunhegyesi Képviselõ Testület 51/1992. (VII. 23.) Kt. határozatában (az 1982. évi 4. törvényerejű rendelete alapján a természetvédelemrõl) kijelölte a védelemre érdemesnek tartott értékeket és felkérte az illetékeseket (tulajdonosokat, használókat) a fokozott védelemre. A képviselõtestület által kijelölt helyi természetvédelmi értékek: Kunhalmok (Gergely-halom, Törökbori-halom, Vágott-halom, Kettõshalom I., Cibak-halom, Hármas-halom, Jaj-halom, Kettõs-halom II., Nagy-Purgány-halom.)
Az ellenõrzés azonban elmaradt, védendõ halmainkra semmi sem figyelmezteti az arra járókat, földmunkákat végzõket, s tovább pusztulnak, ma-holnap hírük hamvuk sem marad, mert a kunhalmok többségét továbbra is szántják, itt-ott néha elhordják.
Egy ilyen jobb sorsra érdemes halomnál, a Kisfás-halomnál és a rajta álló építménynél, a tomaji kápolna romjainál jártam a XVII. Legénybot Alkotótáborban résztvevõ diákokkal. A kápolna értesülésem szerint könnyebben megközelíthetõ és megcsodálható, a kunhegyesi cserkészek ugyanis az egykori feljáratot megszabadítottáka gaztól.
A halom és az építmény Kunhegyes-Abádszalók határában gyönyörködteti még torzójával is az országúton haladókat. Gróf Nemes János építtette a rajta álló kápolnát 1896-ban, a millennium évében az uradalmi cselédek és saját családja számára. Az épület tervezõje Steindl Imre volt.
A kápolnától a kastélyig gyönyörű fenyõsoron vezetett az út. A II. világháború után a kastélyt és a környék házait az utolsó tégláig elhordták. Csak az imahely dacol az idõvel továbbra is.1965-ben még tartott benne misét Bollók Emil kunhegyesi esperes-kanonok úr, de még abban az évben összetörték a kápolna berendezését, feltörték a grófi család sírkamráit, a csontokat szétdobálták. Ezek maradványait a kunhegyesi katolikus templom kertjében helyezték el,
reméljük örök nyugalomba. Az építménynek már nincs tetõszerkezete, ablaka, ajtaja, falait megbontották. Ott jártunkkor éppen szántva volt a halom melletti terület, s persze a halom oldalából lecsíptek ismét egy jó darabot. A területen látható, hogy kb. 8-10 méternyi részt már valaki a magaföldjéhez szántott belõle.
Pedig nagyon fontos lenne, hogy ezeket a több ezer éves ember által alkotott tájelemeket, melyek történeti, tájképi, művelõdéstörténeti és egyéb értékeket képviselnek, megmentsük a pusztulástól, s megállítsuk a halmok széthordását, s gátoljuk meg a még fátlan halmok beerdõsítését! Ne engedjük, hogy õseink lakóhelye, õrhelye, határjelzõje, temetõje az enyészeté legyen pont a mi idõnkben, a mi felelõtlenségünk miatt!

Víg Márta

A cikk megjelent Kunhegyesi Híradó 2007. augusztusi számában.

Emlékmise a kápolnában

Régi adósságunkat törlesztem a város felé, amikor közreadom a tomajpusztai kápolna történetét. A leírást Bollók Emil kanonok úr beszámolója alapján készítettem ez év nyarán.
A kápolnát 1892-ben építette Steindl Imre, az Országház építõje. (Helyesbítek: nem 1896-ban! Az egyházi gyűjtemény rendezése közben a plébánián megtaláltuk a kápolna 1894-bõl való pénztárkönyvét. A kápolnának tehát az 1896-os Millenium elõtt néhány évvel már állnia kellett. A grófi kehely 1891-es évszámú, Nemes Hídvégi János gróf adományozta az épülõ kápolnának.)
A neogótikus stílusú építmény megrendelõje tehát Gróf Nemes János volt, e környék kegyura. Szándéka az volt, hogy a földjén dolgozó katolikus cselédeknek ne kelljen olyan sokat gyalogolni Kunhegyesre a szentmisére. A Kis Fás nevű kunhalom alkalmas és közeli helynek bizonyult, a grófi család hintóval járt ide a vasárnapi szentmisékre a cselédek részvételével. A kápolnát Szent Mauriciusz vértanú tiszteletére szentelték fel. Az oltárképpel Bollók Emil kanonok úr már nem találkozott, azt vagy elvitték, vagy összetörték, akárcsak az oltárt. A kupola nem kõbõl és téglából készült, hanem fából, ezért eredetileg nem is vették műemléki nyilvántartásba. Amikor Emil atya 1959-ben idekerült és kimentek 16-an kerékpárral, a kápolnát még teljes épségben találták, a gazdasági cselédek házai, az iskola, a kút még megvolt. Az iskolacsengõ valahová a Nyírségbe került Barnácz György abádszalóki káplán közvetítésével.
Minden hónap utolsó vasárnapján volt szentmise. A hatvanas évek elejétõl abádszalóki fiatalok rendszeresen jártak ki randalírozni a kápolnához.
Az ablakokat patkószeggel többször belõtték, így azokat megpróbálták dróthálós üveggel pótolni. Véglegesen 1964-ben nagyhéten, nagypénteken ment tönkre, egy hét alatt lepusztították. A szép faajtót és a dróthálós üvegablakokat nagy vasdarabbal betörték. A nagyobbik harangot ledobták, de elvinni nem tudták. A tetõszerkezet lemezeit és fa szerkezetét megbontották, így azt egy viharos széllökés könnyen leemelhette a helyérõl. Az elkövetõk a kápolna közepére piszkoltak és dinnyehéjjal letakarták. A falra ezt írták: "Éljen Sztálin!" Az utolsó szentmise 1965-ben volt.
Emil atya ezek után menteni próbálta a még menthetõt. Miután az elsõ padokat fölégették, a megmaradt padokat a tomajiak segítségével szekéren a tomajmonostori templomba vitték, ahol ma is jó állapotban vannak. Szemtanúk elmondása szerint a feszületet egy ember a villámhárítóval együtt leszerelte és motorral elvitte. Emil atyáék folytatták mentõakciójukat. Bakó és Susa nevezetű ismerõseivel kiment és a megmaradt harangot leemelték. A két harang Alsóvadászra került 8000 Ft értékben. Egy Bihari nevezetű káplán jött a harang átvételére.
Szentpéteriné Etelka elmondása szerint kunhegyesi osztályuk kint volt kirándulni, felírták a sírkövekre a nevüket, de nem tettek kárt. Pál Józsefné Marika osztálytársaival a törött ablakon bemásztak és próbálták lemosni a falon lévõ márványdíszeket, mentették a még menthetõt.
Kádár érsek úr 1980-ban úgy nyilatkozott, hogy a kápolnát nem érdemes újjáépíteni, mert azt úgyis csak újra megrongálják. Az érsek úr engedélyt adott a lebontására, de hát ki akarta lebontani? A kápolnát azóta is az enyészet, az idõjárás és sajnos még ma is a vandalizmus bontogatja. Egyszer jelentették, hogy a kápolna körüli mezõn kóbor kutyák emberi csontokkal szaladgálnak. Emil atyáék ekkor fedezték fel, hogya grófi kriptát is feltörték, a koporsókat összetörték, a csontokat kiszórták. A maradványokat, a csontokat és a gyermekkoporsóban talált állatfigurás gyermekjátékokat bevitték és a katolikus templom háta mögötti feszület mellé temették el. A templom belsõ falán fekete márvány emléktábla õrzi a halottak nevét.
2006/2007-ben cserkészmunkával tereprendezést tartottunk, kitakarítottuk a kápolna közvetlen környékét és az eredeti feljárót, hogy a kápolnát megóvjuk a további pusztulástól és a túrázók számára is könnyebben hozzáférhetõ legyen. 2007. június 8-án kint (42 év szünet után!) emlékmisét tartottam, amelyen Szabó András polgármester mellett részt vettek az alapító grófi család leszármazottai, valamint kunhegyesi és tomajmonos-torai hívek.
Azóta levélben és interneten is pozitív visz-szajelzéseket kapunk a kápolna rendezett környezetét illetõen. Reméljük, egyszer megérjük, hogy turisztikai pályázat révén, vagy a gróf Nemes család összefogásával egyszer még újra gyönyörködhetünk a kápolna eredeti pompájában. Addig is kérünk minden kunhegyesit és más látogatókat, hogy segítsenek megõrizni a kápolnakörnyék rendezettségét, ne hagyjunk szemetet, más felelõtlen ember szemetét pedig környezetvédelmi szolidaritásból szedjük össze és hozzuk be. Ha nem nagy fáradság lehajolni, húzzuk ki a felesleges gyomokat.
Minden jó szándékú látogatónak kellemes idõtöltést kívánunk.

Tóth Gábor plébános

A cikk megjelent Kunhegyesi Híradó 2007. szeptemberi számában.

Krónikás maradt mindhalálig

"Szívem Imi", ahogyan édesanyja,a kicsi, fekete kunasszony nevezte Sz. Lukács Imre írót, újságírót, küzdelmes életcsata megvívása után, s évek óta a kegyetlen betegséggel való viaskodás után szeretteinek körébõl a minden élõk útján elment 2007. augusztus 12-ének hajnalán.
Kunhegyesen született 1934. március 12-én. Édesanyja Gulyás Erzsébet volt. Sokgyermekes családból indult, sok vargabetűt téve jutott el addig, hogy ismert író, újságíró legyen. Ígéretes labdarugó volt a szülõfalu pályáján. A lakatos mesterség kitanulása után 1952-ig szakmájában dolgozott, (Vízgépészeti Vállalat) majd adminisztrátor lett. 1955-ben tett szakérettségit. 1968-ban a szegedi egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári oklevelet. Közben már versei és írásai jelentek meg különbözõ lapokban. Több vidéki lapnál dolgozott 1958-tól a mezõgazdasággal "eljegyezve" önmagát: Csongrád Megyei Hírlap, Szolnok Megyei Néplap, 1967-1977-ig Dél-Magyarország. Nyugdíjaztatása elõtt 1985-tõl a Szabad Föld fõmunkatársa volt.
Regényeiben, riportjaiban, szociográfiáiban a falusi társadalom életét mutatta be. Köteteinek fele szülõföldjével, a mi tájegységünkkel foglalkozik, az itt élõ emberek életét láttatja a szövetkezetek kemény, embert próbáló megvalósulásáig és azután, egészen a 60-as évek végéig. Tegnapi szegények című regénytrilógiájának (Szegények krónikája, Elvesztett szegénység, Szegények ünneplõben) alakjai a Vörös Csillag termelõszövetkezet és önmaguk felemelkedéséért küzdenek István-apánkkal. Szereplõinek egy része létezõ kunhegyesi hús-vér emberek: az író édesanyja, Gulyás Erzsébet, Jós Sándor az örök napszámos, Rézpiku, Stuka, a gyermekkori jó barátok. Kunhegyesi utcákon, falurészeken pl. Porcsiny utca (ma Bocskai út), Cigányvölgy, Gödrök köze, Selyem-kút, kunhegyesi határbeli tájakon (Homok, a Szélmalom környéke) járunk műveit olvasva.
Szülém mégis utazik címmel megjelent könyvérõl a következõ ismertetést adja az Új Könyvek: "E könyv írója azok közé tartozik, akik úgy szakadtak ki környezetükbõl, hogy nem tagadják meg egykori önmagukat. Nem szégyenli a földpadozatú szegényes viskót , a tizenegy gyermekes csa ládot, a mostohaapát, a lötyögõ cipõt és a mástól levetett ruhákat. Emlékezik, hogy megváltsa a múlttól önmagát, testvéreit, édesapját és mostoháját. Műfaját leginkább lírai hangolású publicisztikának nevezhetnénk. Írásának alapszövete a legidõsebb fiú és szüléje -édesanyja-közti stilizált párbeszéd, megtűzdelve az író gyermekkorának epizódjaival: a napszám, háború, az elsõ szerelem, a cirkusz, mozi, libalegeltetés s egy karácsonyünnep élményeivel".
A Tábor a pusztán (regény, 1985 Csongrád megyei TESZÖV) és a Magyar gulág (1997) című regényeinek témáját az 1950-es években történt kitelepítések adták. Sok-sok éves kutatómunka
eredménye az utóbbi mű. Ezekrõl a dolgokról még ma sem igazán beszélnek, nyílnak meg az emberek. Kunhegyes környékén hét kitelepítõ tábor működött. A legközelebbi Bánhalma- Kormó pusztán volt.
Az utóbbi években betegsége miatt nem járt író-olvasó találkozókra, velünk, szülõföldjén élõkkel azonban kivételt tett, 2001-ben és 2006-ban is elfogadta meghívásunkat. Rövidebb írásai, novellái, a Szülém mégis utazik című regényének részletei a Kunhegyesi Nagykun Kalendáriumban ismegjelentek.
Az író művei még: Viharsarki állami gazdaságok, (riportok, 1972); Dűlõúton, gyalogúton (szociográfia, 1984); Boldogulók a Bácskában és a Duna mentén (szociográfiai riportok, 1986); Végig az úton (riportok, 1986); Magvetõk (riportok, 1987); Mi legyen hát mivelünk? (szociográfia, 1987) Köves föld. (riportok, 1989); A halál színpadán: Beszélgetés vitéz Szilágyi Lajossal. (Nap Alapítvány, Népi Írók Baráti Társasága, 2002); Nagy Imre testamentuma, a Magyar Golgota. Szeged, Bába K., 2006.
Energiájának nagy részét az utóbbi idõben az ópusztaszeri Megmaradás Falának, a Minden Magyarok Falának (Minden magyar hõs és áldozat emlékére) építése, melynek megálmodója és lelkes ügyvezetõje volt, s az azokkal kapcsolatos tennivalók kötötték le, és a történelmi levéltári kutatások. A Kunhegyesiek Baráti Köre két alkalommal is részt vett az általa minden évben szervezett Megbékélés napja (aug. 19.) rendezvényen, s az elmúlt évben kopjafát is avattunk IV. (Kun) László király emlékezetére az emlékkertben.
Verseskötete megjelenését, ami már nyomdában volt, sajnos nem érhette meg, s így nekünk tett ígéretét sem válthatta be, hogy ismét eljön hozzánk.
Hamvait kérésére Ópusztaszeren szórták széjjel Szerettei az általa emeltetett Minden Magyarok Keresztjénél.
Az író műveit, melyek helytörténeti szempontból is értékesek, keressék a városi könyvtárban.
Köszönjük a Kunsági Konok Kun Fiúnak, hogy szülõföldjének is krónikása volt mindhalálig! Irodalmi alkotásai által örökké közöttünk fog élni, emlékét kegyelettel megõrizzük!

Víg Márta

A cikk megjelent Kunhegyesi Híradó 2007. szeptemberi számában.

Kolosy Iréne Elvira

Egy költőnő a 19. századból
Emlékezés a költészet napja apropójából

Kolosy (Iréne) Elvira költõnõ 1863. február 10-én született Kunhegyesen. Szülei: a kunhegyesi Kolosy Lajos (1815-1885), munkája révén jászberényi esküdt, alkapitány, törvényszéki bíró és Kulifay Judit, helvét kunhegyesi pap leánya öt gyermeke közül a harmadik gyermek volt. Az apa 1848- ban tagja volt annak a 7 tagú küldöttségnek, melyet Illésy János nagykunkapitány vezetett s a nagykunságiak üdvözletét és 12 pontját vitette Pestre, valamint egy aranytollat Kossuth Lajosnak.
Az irodalom iránti érdeklõdését, írói tehetségét szülei hajlamaiból örökölhette. Édesapja a Hármas Kerület (Jászság, Kiskunság, Nagykunság) legjobban képzett jogásza otthon érezte magát más tudományok és a művészetek területén is. Tanulmányozta az ókori római irodalmat. Műfordítással is foglalkozott, elsõsorban Vergiliust és Horatiust fordította. Ismerte az antik, idõmértékes versformákat, s a klasszikus műveket igyekezett a magyaros verselés szabályainak megfelelve magyar nyelvre átültetni. Ezzel bizonyítani akarta, hogy a magyar nyelv alkalmas a művészetek művelésére. Szerkesztette a Lehel Kürt című lapot 1876-77-ben Jászberényben.
Édesanyjától, a művelt papleánytól, akinek édesapja, Kulifay Zsigmond református lelkész is gazdag irodalmi munkásságot fejtett ki, örökölte a szép iránti érzékenységét, melankóliára, befelé fordulásra való hajlamát.
Sokáig sem szülei, sem szeretett testvérei nem tudták, hogy Iréne Elvira költészettel foglalkozik. Félénksége abból is adódhatott, hogy ekkor még a líra művelése a férfiak kiváltsága volt. Nyelvi és zenei tanulmányai során megismerkedett a német romantikával, a francia realizmussal és szimbolizmussal.
Elsõ jelentõs költeményével, a Honvédek sírján cíművel 1879-ben a Jász Kürtben lépett a nyilvánosság elé 16 évesen. A költemény létrejöttét a jászberényi temetõben nyugvó 165 honvéd-közvitéz sírhalma sugallta, melyet ekkor már a gaz benõtt. Sokáig kételkedtek benne, hogy õ írta a költeményt, apjának tulajdonították ezt a merész hangú verset. A jászkunsági sajtó elismerését megszerezve művei gyakrabban jelentek meg a nyilvánosság elõtt.
Elhatározta, hogy az ótestamentumi zsoltárokat a magyaros verselés formátumába átülteti. Ezekbõl 69 készült el. A zsoltárokhoz Kálmán Farkas gyüdi, majd gyomai kálvinista lelkész (a költõnõ rokona) szerzett zenét. 1883-85 között a Protestáns Lap, 1884-86 között pedig a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap több magyarosított zsoltárát közölte. Fordított németbõl (Shiller) és franciából is.
1883-ban érkezett el számára a hivatalos elismerés. A Magyar Tudományos Akadémia a kecskeméti Katona József emlékünnepély alkalmával pályázatot írt ki. Kolosy Elvira ezen a Katona József emlékezete című ódájával vett részt. Műve a bírálóktól dicséretet kapott. A költõnõt annak idején 1883-ban a kecskeméti diákok babérkoszorúval tisztelték meg (Katona József emlékezete című ódáját elszavalták), melynek szalagján a következõ, az ódájából vett idézet volt felírva: "Hullámzó szívének virága a dal." Ugyanebben az évben az MTA Arany János emlékére is pályázatot írt ki, melyre Arany János emlékezete című költeményével pályázott, s ismét dicséretet kapott.
1885-ben veszítette el édesanyját és édesapját is, aki mindvégig hű maradt az 1848-as eszmékhez. (Anyám halálakor, Apám halálakor) A mérhetetlen veszteség bírhatta rá a Levél Kossuth Lajoshoz című episztola megírására. Szüleinek elvesztése nagy lelki terhet jelentett számára. Jászberénybõl a fõvárosba megy, szeretné magát az országos lapokban is megjelentetni és elfogadtatni.(El innen...).
Szűkös anyagiakkal kellett megelégednie. Művei a Magyar Szalon, Magyar Bazár, Vasárnapi Újság, Ország-Világ című lapokban jelentek meg. A Bolond Istók élclap munkatársa lett. A nagyvárosban azonban magányos volt, úgy érezte nincs szükség verseire. (Lantom, leteszlek)
1887. november 17-én (18-án) halt meg az Üllõi úti kórházban. Életének 24. évében távozott e világból a magyar irodalom ígéretes költõnõje. Szász Károly kálvinista püspök, a költõnõ rokona búcsúztatta. A temetésen még élõ testvérei: Kolosy Mór és Matild nõvére, Takácsy Endre jászberényi ügyvéd felesége is jelen volt. (Szinnyei József szerint nõvérénél maradtak kéziratban versei.) Berta nõvére 1883-ban (Nõvérem sírján) és Mária Anna húga még korábban meghalt.
1933-ban dr. Kolosy Lajos (Kunhegyes elsõ monográfiájának készítõje), a költõnõ testvérének, Kolosy Mórnak a fia jelentetett meg válogatást Cipruslombok címmel hátrahagyott verseibõl. Kunhegyesen Balla Sándor Könyvnyomdájában készülta kiadvány.
Kõnyomatos arcképét Mayerhofer rajzolta, a jászberényi születésű Faylné-Hentaller Mariska: A magyar írónõkrõl Budapesten 1889-ben megjelent kiadványa számára.

Víg Márta
középiskolai könyvtáros

Emléktábla avatás

2009. január 10-én került sor a kunhegyesi születésű Szegõ Gábor (1895-1985) világhírű matematikus emléktáblájának felavatására egykori közép iskolájában, a Verseghy Ferenc Gimnáziumban. A 15. alkalommal megrendezett Szegõ Gábor matematikaverseny döntõjének eredményhirdetése után a Szabó Imre fia, Béla szobrászművész által készítettnemléktáb lát dr. Kállai Mária Szolnok Megyei Jogú Város alpolgármestere és Béres Jenõ, a Verseghy Ferenc Gimnázium címzetes igazgatója avatta fel. Az eseményre mi, kunhegyesiek is kaptunk meghívót. Szabó András polgármester is elhelyezte az emléktáblán a megemlékezés koszorúját.
Szegõ Gábor, matematikus 1895. január 20-án született Kunhegyesen. Hosszú és tekervényes úton jutott el Kaliforniáig, a világtörténelem is sorsának nagy részben alakítója volt. (Apja Szegõ Adolf, édesanyja Neuman Hermina). Születési adatait január 27-én jegyezték be a karcagi Kerületi Fõrabbiság Anyakönyvi Hivatalában. Elemi iskolai tanulmányait Kunhegyesen végezte, majd Szolnokon a Magyar Királyi Állami Gimnáziumban (ma Verseghy Ferenc nevét viseli) érettségizett 1912-ben kitűnõ eredménnyel. Rendszeres megoldója volt a Középiskolai Matematikai Lapoknak. 1912-b en nyerte meg a Mathematikai és Physikai Társulat X IX . tanuló versenyét. (N eve nagynevű kiválóságok mellé került: Fehér Lipót, Kõnig Dénes, Kármán Ferenc, Teller Ede stb.) Ebben az évben beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakára és az Eötvös Kollégium lakója lett. A magyar mellett német nyelvű elõadásokat is hallgatott. Egyetemi évei alatt Fejér Lipót, Beke Manó és Eötvös Lóránd hatottak rá legjobban.
1913 -14 nyarát Németországban töltötte a berlini, majd a göttingeni egyetemen. Az elsõ világháború az õ életébe is beleszólt. 1915 -1918 között az Oszták-Magyar Monarchia cs. és kir. hadseregében szolgált. 1918-ban doktorált a bécsi tudományegyetemen, s a háború után tanársegédként a budapesti Műegyetemre került Kürschák József mellé 1920-ig. 1919-ben családot alapít, feleségül vette Neményi Erzsébet Anna vegyészt, akivel 50 éven át boldog házasságban élt. (Két gyermekük született: Péter 1925-ben Berlinben, Veronika 1929-ben Königsbergben.) 1921-ben Berlinbe költöztek, ahol magántanár lett, majd 1926-ban a königsbergi egyetem professzorává nevezték ki. Magyarországon komoly elismerésben részesült 1924 -b en megkapta a Kõnig Gyula-díjat, amit második alkalommal ítéltek oda. 1925-ben megjelent a Pólya Györggyel közösen írt: Problémák és tételek az analízis című kétkötetes könyve. Korán, 1913 -ban került kapcsolatb a Pólya Györggyel, amit a Pólya által felvetett problémák megoldásával ért el.
Zsidó származása miatt 1934-ben kénytelen volt elhagyni Németországot, az Egyesült Államokba került, ahol St. Louis Washington Egyetemén fizetés nélküli állást kapott, különbözõ közadakozásokból, alapítványokból tartotta fenn magát. 1938 -ban tanszéket kapott Stanfordban, tisztét 1953-ig töltötte be, s világszínvonalra emelte az egyetem matematikai tanszékét. 1940-ben lett az Egyesült Államok állampolgára. Tagja volt az amerikai művészeti és tudományos akadémiának, a bécsi tudományos akadémiának és az MTA-nak. 1960 augusztusában ment Emirátus professzorként nyugdíjba. Ezután sokat utazott matematikai konferenciákra. Budapesten 1969-ben Fejér Lipót munkásságáról tartott elõadást. 1973-80 között idejének nagy részét Budapest és otthona, Palo Alto között töltötte. Parkinson kórban szenvedett, betegsége egyre súlyosbodott. 1985. augusztus 7-én 90 éves korában halt meg otthonában.
Szegõ Gábor életében 130 (141) tudományos dolgozatot és 7 könyvet publikált különbözõ nyelveken. (Ortogonális polinomok, 1939; Izoperimetrikus problémák a matematikai fizikában -Pólya Györggyel közösen 1951-ben írta; Toeplitz formák és alkalmazásaik -Ulf Genaderrel 1958-ban stb .) Az ortogonális polinomokról írt, nagy részben saját kutatási eredményére épülõ munkájával Szegõ Gábor rakta le a "konstruktív függvénytan" alapjait.
Szegõ Gábor portrészobrát, Gyõrfi Lajos szobrászművész alkotását 1995. augusztus 23-án avatták fel a kunhegyesi városi könyvtár elõtti parkban. Életét és munkásságát méltatta lánya, Veronica Szego Tincher, Paul Nevai és Totik Vilmos. Avató beszédet mondott dr.Szabó Lajos helytörténész.

Víg Márta

A cikk megjelent Kunhegyesi Híradó 2009. februári számában.

Emlékezzünk együtt a kunok bejövetelére

Ez évben ünnepeljük a kunok bejövetelének 770. évfordulóját. Saját tapasztalatomból merítve kijelenthetem, hogy a történelem tankönyvek néhány évtizede még, igen visszafogottan csepegtették az ismereteket egy olyan, létszámában kis nép esetében, mint a kunok. Vélhetõleg közrejátszott ebben az is, hogy a kunok, mint nép, nemzetség formájában már nem létezik. A történelem kiszámíthatatlan viharai õket sem kímélték az 1239-ben történt bejövetelüket követõen, a sors azonban oly módon volt kegyes hozzájuk, hogy nem háborúk, nem etnikai atrocitások áldozatává váltak, hanem beolvadtak az itt élõ, õket befogadó magyarságba. Úgy hiszem , hogy ennél nagyobb elismerés nem is érhette volna õket, ha már sorsuk ily módon rendeltetett el.
A magyarság a honfoglalást követõ évszázadokban már régen rendezett államformában élt, felhagyott -terület híján -nomád életmódjával. Míg a kun törzsek számára a törzs szövetségi szervezõdés jobban megfelelt. Az akkori és a mai értelemben vett államhatárról nem beszélhetünk esetükben. Az állattartás folytonos vándorlásra késztette õket, ehhez pedig hatalmas területre és jó legelõkre volt szükség. A végtelen nagynak tűnõ ázsiai pusztákon volt mindenkinek elég hely, hogy a megszokott életmódot folytassa, ennek ellenére az esetek többségében e területekért meg kellett harcolni illetve meg kellett tudni azokat tartani. A korabeli krónikák európai szemmel nézve hatalmas területen fekvõ kun országról -Cumania-számolnak be. A kunok és a pusztai népek életében a kisebb-nagyobb terület és zsákmányszerzõ csetepaték, az orosz fejedelemségek elleni villongásokat leszámítva az élet a megszokott mederben folyt mindaddig, amíg meg nem jelent a legrettegettebb hódító, Dzsingisz kán. Dzsingisz stratégiája egyszerű volt. A behódolt népeket, pusztai törzseket saját hadseregébe sorolta be, miközben õ egy létszámában kicsiny törzsbõl származott. Hódításai nyomán megszületett a mongol birodalom , amelynek meglétét a félelmetes katonai erejű Aranyhorda biztosította. Dzsingisz kán, majd utódai -fiai, a dzsingiszidák- a belsõ-ázsiai hódítások mellett nyugat felé is fordították figyelmüket és területszerzõ mohóságukat. Az orosz fejedelemségek és a pusztai nomád népek felismerték, hogy csak együtt tudják megállítani a mongolokat. Félretették egymás közötti sérelmeiket, s az orosz hercegek és Kuthen kun kán (Kötöny vezér) szövetséget kötöttek. A Kalka folyó menti csatában 1223. májusában azonban súlyos vereséget szenvedtek. A történetírók szerint lett volna esélyük a gyõzelemre, hiszen a mongolok csak kisebb sereggel, felderítõ úton voltak a késõbbi nagy hadjáratot mintegy elõkészítendõ. Mindezt a szövetséges orosz-kun seregek természetesen nem tudták. Az egyik orosz fejedelem, hogy magának sajátítsa ki a mongolok fölötti gyõzelmet, seregével a menekülést színlelõ mongolok után iramodott. A rendezetlen, szétszóródott orosz sereget azonban a mongolok megsemmisítették. Tény, hogy a mongolok harcmodorát ismerõ kunsereg volt egy edül méltó ellenfelük és állítólag három napi harc után vonultak csak el a csatatérrõl, az orosz fejedelmektõl magukra hagyatva, akik késõbb szörnyű halált haltak, mivel a gyõzelmet ünneplõ mongolok pallók alá fektették õket, majd azokon táncoltak, vigadoztak.
A csatavesztést követõen Kuthen vezér a kunok többségével Moldva hegyekkel övezett síkságaira vonult vissza, míg Bejbarsz (Barc) kun fejedelem tõlük még nyugatabbra húzódott népével, akik a Dnyepertõl nyugatra egészen Erdélyig az azt övezõ gyepűkön találtak megélhetést és oltalmat a mongolok elõl. Bejbarsz és kunjai elismerték a magyar király fennhatóságát s ezután kiváltságot élveztek a magyar királytól. Adózniuk nem kellett, azaz megtartották "szabad nép" voltukat. Már 1227-ben felvették a keresztény hitet, II.Endre király pedig püspökséget alapított a részükre Milkó (Milcov) székhellyel. A késõbbi "második honalapító"-ként emlegetett, mára már szinte elfeledett IV. Béla király ekkor még hercegként a keleti területekért volt felelõs, mégis 1233-ban felvette címei és rangjai közé a "Magyarország... és Kunország elsõ szülötte" címet. Királyként pedig már ott volt címerei között az oroszlán a csillagokkal és a holddal, amelyet a Nagykunság címereként ismerünk.
Miután a mongolok elhatározták, hogy lovaik patáit abban a végtelen nagy vízben mossák meg, ahol a Nap lenyugszik, és a kun törzsek érezvén a mongol terjeszkedés mind erõszakosabbá váló szorítását, követeik útján többször is felvették a kapcsolatot IV . Béla királlyal, aki már régen világosan látta, hogy minden lehetõséget meg kell ragadnia, hogy az országot megóvja a mongol hódítástól, amelyre már Julianus barát is évekkel azt megelõzõen felh ívta a király figyelmét. A király és Kuthen egyezséget kötöttek. Az ország keleti részében kapnak területet, adót nem fizetnek, életükkel és kardjukkal a király rendelkezik és felveszik a keresztény hitet.
A Radnai-hágónál 1239 húsvét másnapján IV .Béla magyar király , az esztergomi érsek, a nádor és más udvari elõkelõségek fogadták az országba bevonuló negyvenezer családot számláló kun "honfoglalót", hazataláló haza találót. Lélekszámuk a mai mértékkel mérve nem tűnik jelentõsnek, azonban ha figyelembe vesszük azt, hogy a tatárjárás után az országban élõ kunok közel húsz százalékát jelentették az akkori lakosságnak, ez már arányaiban jól érzékelteti a kunok akkori katonai jelentõségét.
Nem gondolom, hogy számunkra, akik itt a Nagykunságban élünk, nehézséget okozna annak a kérdésnek megválaszolása, hogy magyarnak vagy kunnak érezzük magunkat. Magyarságunk elvitathatatlan s ennek része kunságunk is. Magyarként Magyarország a hazánk, kunként büszkék lehetünk arra, hogy egy olyan öntudatos, s zabad nép által birtokolt tájegységre születhettünk, mint a Nagykunság. Magyarságunk és kunságunk nem csupán származási hovatartozást jelöl, hanem mindennél nemesebb érzést, mint: a hazaszeretet, a szülõ föld iránti tiszteletet, valamint az e tájon élt õseink és hagyományaik megbecsülését.

Simai János
kunkapitány